„Kiválasztott vagy megbélyegzett” – a múltból a mának is szóló tanulságok a fogyatékosságról

Szerzők

  • Laura Husvéth
  • Rita Kattein-Pornói

DOI:

https://doi.org/10.3311/ope.611

Absztrakt

Szemlénk Berzsenyi Emese vallástörténész 2020-ban megjelent „Kiválasztott vagy megbélyegzett? – Tanítások a fogyatékosságról a zsidóság a kereszténység és az iszlám szent könyvei szerint” című könyvét (Berzsenyi, 2020a) értékelő, neveléstudományi szempontból mutatja be. A szerző műve keretet ad a három ábrahámi vallás sérültségre, fogyatékosságra vonatkozó és a fogyatékos, sérült személyekről alkotott tanításáról szóló gondolatoknak. Miben hittek, mit hirdettek és hogyan viszonyultak a mássághoz a Szentírások korának népei? Minél ősibb és szerte ágazóbb egy vallás társadalmi tanítása, annál nagyobb problémát jelent feltárni az idők során rárakódott deformáló jelentéstartalmakat. Azonban korunk feladata ezeket megújult, letisztult, formában visszailleszteni és az évezredekben mérhető századok tévedéseit, félremagyarázásait, félreértéseit lebontani. Megfelel-e ez a nemzetközi szinten is egyedülálló kutatás a kitűzött céloknak és az elvárt feladatnak? Erre keressük a választ fejlesztő-, gyógypedagógusként és a neveléstudományok tehetséggondozással és tehetségkutatással foglalkozó szakembereként.

Szerző életrajzok

Laura Husvéth

Középiskolai, főiskolai, egyetemi tanulmányaimat pedagógiai vonalon végeztem és jelenleg is gyakorló gyógypedagógusként-logopédusként, szaktanácsadóként dolgozom. Folyamatosan törekszem arra, hogy a tanulás, önképzés, mások ösztökélése és tudásom megosztása áthassa szakmai életutam.

Rita Kattein-Pornói

2009-ben végeztem, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán, mint történelem-földrajz szakos tanár. A Debreceni Egyetem, Humán Tudományok Doktori Iskolájának, Nevelés- és művelődéstudományi programjában végeztem doktori tanulmányaimat. 2019-ben védtem meg „Az országos magyar falusi tehetségmentés története” című disszertációmat. Kutatási témám, a Magyarországon folyó tehetséggondozó tevékenység vizsgálata, fókuszomban a szakképzésben folyó tehetséggondozói munka áll. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki Pedagógia Tanszékén tanítok teljes állásban, mint adjunktus. Illetve a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pedagógia Tanszékének vagyok óraadó oktatója.

##submission.downloads##

Megjelent

2024-04-10

Folyóirat szám

Rovat

Eszmélés