Jólét vs jóllét

Szerzők

  • Simon Mariann

DOI:

https://doi.org/10.3311/ope.490

Absztrakt

A két szó alakját tekintve csak egy betűben tér el egymástól a magyar nyelvben. Kimondva szinte nincs is különbség a két fogalom között. Mégis, ha az értelmét nézem, két teljesen más jelentést találok a hasonló alakú szavakat vizsgálva. Mikor pedagógiai, pszichológiai vagy más szakirodalmat olvasunk, fontos tudnunk, milyen értelemben használják a két, első hallásra megegyező fogalmat. Tanulmányomban e két kifejezés összefüggéseit, illetve különbségeit elemzem, valamint a jóllétet és annak elérési lehetőségeit vizsgálom különböző kiadványokban.

Információk a szerzőről

Simon Mariann

Simon Mariann 1998-ban szerezte pedagógusi diplomáját tanító-hitoktató szakon, majd 2005-ben a Tánc- és drámapedagógia továbbképzési szakot végezte el. 2021-ben kitüntetéses oklevelet kapott a BME Közoktatási Vezető és Pedagógus-szakvizsga Szakirányú Továbbképzési Szakon, 2021-től az AVKF Neveléstudomány MA szakos hallgatója. 1998 óta tánctanárként, majd 2012-től tanítóként dolgozik a tatai Kőkúti Általános Iskolában, ahol több közösségi, hagyományőrző program megalapítója (2006), mint például a GERGELY-JÁRÁS bemutatása a tatai Fürdő Utcai Hagyományőrző Óvodában és a PÜNKÖSDI KIRÁLYVÁLASZTÁS a Kőkúti Általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézményében. A Kőkúti Általános Iskola Öko programjában működik közre 2015 óta, valamint a Komplex Alapprogram Művészetalapú Alprogramjának tanítója 2019 óta.

##submission.downloads##

Megjelent

2022-11-14

Folyóirat szám

Rovat

Eszmélés