A geometriai gondolkodás szintjeinek feltérképezése a van Hiele-elmélet segítségével

Szerzők

  • Brigitta Szilágyi
  • Krisztina Megyeri
  • Ákos Koppány Csuta
  • Dávid Dobák

DOI:

https://doi.org/10.3311/ope.483

Absztrakt

A középiskola-egyetem átmenet nehézségeinek csökkentése széles körben kutatott terület. Ehhez szükséges feltétel a belépő hallgatók matematikai gondolkodási szintjeinek ismerete. Jelen tanulmányban – hazánkban először - közel száz elsőéves, gazdasági képzésben tanuló egyetemista van Hiele-teszten elért eredményeit elemezzük. A kapott eredmények azt mutatják, hogy bár a Nemzeti Alaptanterv által körvonalazott matematikai gondolkodási szint 12. osztály végére eléri a felsőoktatásban kívánatos absztrakciós szintet, a valóság ennél árnyaltabb. A mérésben résztvevő, magas felvételi pontokkal bekerülő hallgatók által elért eredmények jobbak a többi magyarországi mérés eredményeinél, a nagy szórás több, a szükségesnél alacsonyabb szinten lévő diákra utal. A kutatás eredményeit figyelembe vevő felzárkóztató vagy éppen reguláris kurzusok kisebb lemorzsolódást, sikeresebb teljesítést eredményeznek a kalkulus és az annak anyagát használó szakmai tárgyakban.

Szerző életrajzok

Brigitta Szilágyi

 

A BME Geometriai Tanszék docense. Az ElmeMater Tehetségpont koordinátora, a BME Tehetségsegítő Tanácsának titkára. 2009 óta foglalkozik tehetséggondozással a BME-en. Az általa tartott kurzusokon szemeszterenként több mint száz hallgató tanul matematikát. Reguláris képzésben kialakított új módszerük sokkal eredményesebb tanítást tesz lehetővé.

Krisztina Megyeri

 

Megyeri Krisztina a Budapesti Corvinus Egyetem Matematikai és Statisztikai Modellezés Intézetének adjunktusa. Doktori fokozatát Corvinus Egyetem jogelődjén Matematikai közgazdaságtanból szerezte.  Az egyetemi tehetséggondozó matematika oktatás mellett évek óta foglalkozik halmozottan hátrányos helyzetű diákok matematika oktatásával. 

Ákos Koppány Csuta

2018-ban kezdte tanulmányait mechatronikai mérnök szakon a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Érdeklődési köréhez tartozik az oktatás és annak módszertana is, 2020 óta foglalkozik tevékenyen a témával. Mind az oktatásban, mind számos, azzal kapcsolatos kutatásban részt vesz.

Dávid Dobák

Utolsó féléves mechatronikai mérnöki BSc hallgató a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karán. Szakmai és tanulmányi versenyeken való részvétellel is bővíti a tudását. Kedvelt tanulásmódszertani területe a van Hiele-teszt eredmények összehasonlítása különböző szakokon és egyetemeken tanuló hallgatók között.

##submission.downloads##

Megjelent

2021-12-16

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok