A pedagógus-továbbképzés megítéléséről

Abstract

Az élethosszig tartó tanulás viszonylag új, ám alapvető elvárás a munkavállalóval szemben napjainkban minden szakterületen, különösen igaz ez a pedagógusok esetében. A pedagógusok továbbképzése ellenben nem újdonság, hanem hivatásunk régi, szép hagyománya, melyben nagy elődeink méltó példát mutattak. A hangsúlyok azonban jelentősen eltolódtak, a továbbképzésnek az iskolarendszerhez és a pedagógusokhoz hasonlóan korához, környezetéhez, annak elvárásaihoz kell alkalmazkodnia.Vitathatatlan, hogy gyorsan változó világunkban nem várhatjuk el, hogy az alapképzésben részvevő hallgató megszerezze mindazt a tudást, ami nyugdíjba vonulásáig kiszolgálja. A témában végzett számos vizsgálat mutatja, hogy a pedagógusok ezt tudják, és továbbképzésüket fontosnak tartják. Tanulmányomban arra keresem a választ, hogyan gondolkodnak szakmai fejlődésük módjáról, lehetőségeiről maguk a pedagógusok és a közoktatási vezetők a 21. század elején. Mit és milyen formában kívánnak tanulni? Mely területen képeztetnék tovább kartársaikat? Mit tartanak korszerű tudásnak? Miben látják legfőbb hiányosságaikat? Mennyiben egyezik a beosztott pedagógusok és a vezetők véleménye e tekintetben? Lehet-e céljaikat közös nevezőre hozni, hogy az intézmény érdekei és a kollégák egyéni elképzelései egyaránt megvalósulhassanak? Állhat-e a pedagógus-továbbképzés a szervezetfejlesztés és a pedagógus egyéni életpályája szolgálatában egyidejűleg?