A pandémiás helyzet hatása az oktatásra a Debreceni Egyetemen

Authors

  • József Szabó
  • András Buda
  • Gábor Erdei

DOI:

https://doi.org/10.3311/ope.410

Abstract

A pandémia, és az ennek következményeként indított távolléti oktatás jelentős változást hozott az egyetemi oktatók és a hallgatók számára. Kutatásunk az oktatókat érintő hatásokat vizsgálta a Debreceni Egyetemen a 2020/21 tanév második félévében. A vizsgálatban az egyetemen mindegyik kara részt vett, így kijelenthetjük, hogy a felmérés ugyan nem volt teljeskörű és nem volt reprezentatív, de a minta alapján az egyetemi oktatók tevékenységére megfelelő információs hátteret nyújtott. Az online kérdőíves felméréssel többek között arra kérdeztünk rá, hogy milyen terhelést jelentett az oktatóknak a távolléti oktatás, hogyan tudták megoldani a tervezett oktatási feladatokat. Vizsgáltuk azt is, hogy tudományos és publikációs tevékenységet milyen mértékben befolyásolta a kialakult helyzet. Az eredmények azt mutatják, hogy a felmerült technikai és informatikai nehézségek ellenére a tervezett oktatási feladatokat döntően sikerült megoldani, viszont a fokozott terhelés és az új megoldásokra történő átállás a tudományos munkát jelentősen hátráltatta. Az oktatók az adott helyzetben elsősorban a kurzusok minél magasabb színvonalú megtartására törekedtek, amit véleményük szerint sikerült megoldani.  The pandemic and the online education resulting to it has brought a significant change to the faculty of the university and to its students. Our research examined the effects on teachers at the University of Debrecen in the second semester of the year 2020/21. All faculties at the university participated in the study, so we can state that although the survey was not comprehensive and was not representative, it provided an adequate information background for the of university lecturers based on the sample. With the online survey, we asked about the burden of the absence online education, how were they able to solve the planned educational tasks. We also examined, how scientifical and publication activities were affected by the situation. The results show that despite the technical and IT difficulties encountered, the planned educational tasks were decisively solved but the increased pressure and the transition to new solutions have significantly hampered scientific work. In the given situation, the teachers primarily sought to keep the courses as high as possible, which they believe has been resolved.

Author Biographies

József Szabó

Okleveles vegyész, értékelemző szakközgazdász, műszaki doktor és tréner, média szakember

1991-től a Debreceni Egyetem oktatója. Részt vett a népművelés szak programjának kidolgozásában, az addigi ismereteit felhasználva készült el a felnőttképzési és művelődési menedzser szak akkreditációs anyaga. Ezt követően is közreműködött a szak folyamatos átalakításán. 1995-től egyetemi adjunktusként elsősorban a gazdasági és menedzser tárgyak oktatását végezte. 2002-ben szerezte meg PhD fokozatát ökológiából, ahol a témája „A környezetvédelem társadalmi összefüggései volt”. Ezen belül elsősorban a környezeti problémák média megjelenését vizsgálta. 2013-ban védte meg habilitációs dolgozatát, aminek témája „A felnőttoktatás társadalmi vonatkozásai különös tekintettel a helyi médiára” volt. Részt vett az új közösségszervező szak és a kulturális mediátor szak tantervének kidolgozásában. 1996 óta foglalkozik a helyi média problémáival, 1998-tól kezdődően gazdasági tanácsadóként és 2016 óta ügyvezetői feladatokat is vállalva a Médiacentrum Debrecen Kft feladatellátását támogatja. A Helyi Televíziók Országos Egyesületének vezetőségi tagjaként a hazai televíziózás aktuális feladataival foglalkozik. Mindezek mellett két fő érdeklődési területen végez kutatásokat, ezek egyike a múzeumandragógia, a másik az e-sport és az így megszerezhető kompetenciák köre.

András Buda

Végzettsége szerint matematika - ábrázoló geometria - számítástechnika szakos középiskolai tanár, 1992-től dolgozik a felsőoktatásban. A Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének munkatársa. Tanár és pedagógia szakos hallgatókat oktat, illetve különböző – IKT-val, mérés-értékeléssel kapcsolatos – továbbképzési programokat vezet

A neveléstudományon belül szakterülete a didaktika, kiemelt érdeklődési, kutatási területe az információs és kommunikációs technológiák oktatásban történő felhasználása illetve az e-learning. Számos projekt kutatója, vezetője.

Gábor Erdei

Erdei Gábor Ph.D. adjunktus a Debreceni Egyetem BTK Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszékén. Oktatási és kutatási tevékenysége az andragógia és az LLL különböző területeit érintik. Ezek közül kiemelendő a munkahelyi tanulás folyamatainak és kontextusának vizsgálata. Számos hazai és nemzetközi kutatási és fejlesztési projektben vett részt, tagja az ASEM LLL RN2 nemzetközi kutatócsoportnak.

Downloads

Published

2020-12-22

Issue

Section

A munka világából