Tanulásmódszertan kurzus az Eszterházy Károly Egyetemen, és a „Tanulásmódszertan és életvezetés” nyílt kurzus tapasztalatai

Authors

  • Katalin Nagy Hejja (szerk.)

DOI:

https://doi.org/10.3311/ope.186

Abstract

Az egri Eszterházy Károly Egyetemen vezetői szándék eredményeképpen a 2015/16-os tanévtől kezdve bevezetésre került a „Tanulásmódszertan” tanegység, kötelező tárgyként minden első évfolyamos hallgató számára. A tárgy elsődleges célja a felsőoktatási lemorzsolódás csökkentése volt, az egész életen át tartó tanulást megalapozó kompetenciák fejlesztése, a tanulási folyamat tudatosítása, a saját tanulással kapcsolatos felelősség vállalásának és a tanulási folyamat feletti kontroll megszerzésének elősegítése által. Az Egyetem kontaktórás kurzusai mellett az önállóan végezhető tanulásfejlesztés érdekében kidolgoztunk egy nyílt kurzust, amely 2016 szeptemberétől széles körben elérhető „Tanulásmódszertan és életvezetés” néven. További tanulástámogatásként várhatóan májusban megjelenik a kurzus tematikája alapján írt tankönyvünk is. Tanulmányunkban beszámolunk a kontaktórás tanegység kidolgozásának hátteréről, tartalmáról és menetéről, a nyílt kurzus tartalmi és informatikai fejlesztésérő, illetve az eddigi tapasztalatokról.

Downloads

Published

2017-03-16

Issue

Section

Projektekről