borbely_4szam

A pályaválasztást Magyarországon a napi gyakorlatban ma is egyszeri eseménynek tekintjük, amely alkalomszerű támogatásához tanácsadást rendelünk. Ugyanakkor bár a magyar tudományos élet régóta gondozza a pályafejlődés (Ritoók, 2008) életpálya-modell (Szilágyi, 1993) folyamatelvet képviselő megközelítést a közvélemény számára a tevékenység mind a mai napig a pályaválasztás egyszerinek tekintett és kamaszkorhoz kötött döntési pontját jelöli. A pálya kiválasztása ma is jellemzően a pályaválasztás fogalmával, a nyolcosztásos általános iskola befejezésével, kapacsolódik össze. Legyen a döntéshozó a családban a szülő, vagy a szakpolitikában a szakmai kérdéseket végül is politikai döntéssel megoldó politikus, avagy az iskolában a pedagógus közös jellemzőjük, hogy a pályaválasztás iskolaválasztási kérdésnek, szakmaválasztásnak és egyszeri megismételhetetlen eseménynek tekintik.

Anekdotaszerűen ismertek azok a családi döntési helyzetek, amikor a szülő ilyen és ehhez hasonló üzenetet fogalmaz meg; „bármilyen döntést hozhatsz, ha már leérettségiztél/ lediplomáztál/ szakmát tanultál…”. Ezzel ellentmondásban a legtöbb megkérdezett szülő persze azt is hozzáteszi, hogy olyan szerinte a gyereke hoz döntést és ebben a döntéshozatalban támogatni kell, természetesen nagy figyelmet fordítva arra, hogy a gyermek döntése „megfelelő legyen”.

A szakpolitikai lényegében hű tükre a családokon belüli gondolkodásnak, hosszú folyamat eredményeként tart ma ott, ahol harminc éve tartott. Munkaerőhiányról, szakmunkáshiányokról és direkt állami beavatkozási igényekről beszél. Egyes megyékre lebontott szakmaszerkezeti kormánydöntések születnek támogatott, nem támogatott és korlátozottan támogatott szakképzési irányokról[1] Családi és politikai gondolkodás ránézésre tehát szinkronban vannak egymással.

A magyar helyzetet akár európai kontextusba is tekinthetjük jellemző reagálási módnak, hiszen nem tesz mást az Európai Bizottság sem, amikor az EURES hálózat[2] keretében és honlapján a hiány és többletszakmákat (bottleneck and surplus occupations) publikáltatja a tagállamokkal (EB, 2014). A bizottsági tanulmány bevezetőjében határozottan meg is fogalmazza célját „e tanulmány meghatározza a 20 európai hiányszakmát” (European Vacancy and Recruitment Report, 2014). A hiányszakmák meghatározása önagában rendkívül kérdéses, számos módszertani problémát vet fel, amelyek akár egy ilyen lista biztonságos meghatározhatóságát is kérdésessé teszik, de jelen cikk kerete között ezekre nem térünk ki, hanem elfogadjuk e listák létezését. Gács és Bíró (2013) 12 uniós országra kiterjedő elemzésében megállapítják, hogy a munkapiaci előrejelzéseknek évtizedes hagyományai vannak, alkalmazásuk pedig szorosan összefügg a munkaerőpiac egyensúly aktuális helyzetével és a politikai divatokkal.

„Az előrejelzésekről vallott nézetek változása miatt a kvantitatív előrejelzések elterjedésének több hulláma volt. Az 1960-1970-es években erősen élt a hit a központi számbavétel, előrelátás és az indikatív tervezés erejében. Az 1980-as években a Margaret Thatcher és Ronald Reagan nevéhez kötött piaci fundamentalista fordulat e területen is elősegítette a korábbi szemlélet és módszerek újraértékelését, a decentralizálást, a piaci szereplők jelentőségének felértékelését. Az utóbbi 10-15 évben a fent jelzett keresleti és kínálati okokból újra megélénkült az előrejelzési kedv...” (Gács-Bíró, 2013:5).

Abban a tekintetben azonban már eltérő a hazai és a közösségi gondolkodás, hogy milyen eszközökkel avatkozik közbe. A gazdaságpolitika széles eszköztárral rendelkezik a piaci szereplők tájékoztatásától a gazdaság érdekeinek tetsző döntéshozatalt elősegítő támogatásokon át a direkt állami beavatkozásokig (Hetényi-Gáspár-Dedák, 1999). Azonban bármennyire is legyen tökéletlen a munkapiac működése, az állami beavatkozások hasonló tökéletlenségektől szenvednek (Stiglitz, 2000).

Tehát bár emberi alaptulajdonság a biztonságra törekvés, a modern poszt-fordizmusban (Pongratz – Voß, 2003) a pálya-, karrier választások kifutásának biztonsága még annyira sem adatott meg, mint korábban. A globális bizonytalanság növekedése (gazdasági világválság 2008, arab tavasz 2011, európai menekültválság 2015, párizsi klímacsúcs 2015. december stb.) pedig természetesen visszahat a család és az egyén fokozott biztonságkeresésére, amelyet a mindenkori politika – természetéből adódóan – megpróbál kiszolgálni. A társadalmi-mérnökség[3] szerinti megközelítés azt a látszatot kelti, hogy munkaerő-piaci kereslet és kínálat kérdése megfelelő minőségű kormányzati tervezéssel kezelhető, az egyensúlytalanság kérdése megfelelő beiskolázási tervszámok előállításával megoldható.

Mindezeket a bizonytalanságokat, amelyek mind a piac, mint a kormányzati döntések szempontjából kiiktatatlanul fennállnak, megfogalmazhatjuk a család és az egyén oldaláról is. Az életpályával, karrier kapcsolatosan számos döntési pont, mindennapos mikro-döntések sorozata (pl. napi munkaidő beosztása, feladatvégzés sorrendje, már ahol a munkakör ezt megengedi) és életszakaszokat lezáró/megnyitó döntések (pl. középiskola választás, első munkahely, munkahelyváltás, külföldi munkavállalás, stb.) állnak fent. Sohasem lehetünk biztosak azonban abban, hogy pontosan mely döntéseink hová visznek, ahogyan az sem magától értetődő, hogy melyek az apró és melyek lesznek az életpályára később visszagondolva a meghatározó döntések. Ahogyan meg nem hozott döntések is befolyásolják a pályafutást.

A pályatanácsadás elméletei között az ún. döntéselméleti iskola (Tiedeman-O'Hara, 1967) az egyéni pályadöntésekhez kapcsolódó információk összegyűjtésére, mérlegelésére és az alternatívák felállítására, majd elvetésére épül, ameddig végül is csak egyetlen alternatíva marad. Természetesen a megmaradt alternatívához kapcsolódó döntés csak tökéletlen döntés lehet, azonban fontos, hogy a döntéshozó kitartson a meghozott döntés mellett. A pályatanácsadás fogalmait használva elkezdje egyéni pályatervét/cselekvési tervét megvalósítani. Az megvalósításban pedig kódolva van a korrekció igénye. Azaz a pályakorrekció, a pálya kiigazítása nem valamilyen káros tevékenység kizárása, vagy „rossz döntés” kijavítása[4], hanem a személyiség fejlődéséből és egy gazdaság, munkaerőpiac és társadalmi környezet rendszerszerű működéséből adódód tény.

Az életpályán fellépő számos eshetőség miatt egyetlen ponthoz kötni a teljes életpályát egyébként sem helyes megközelítés, ahogyan az adott egyéni döntések „helyessége” sem válaszolható meg objektív módon. Egyfelől önmagában a gazdaság, munkaerőpiac oldaláról sem lehet megmondani, hogy egy kiválasztott pálya, szakma kilátásai, a szakmai iránti objektív munkaerőigények hogyan alakulnak évtizedes távlatokban. Másfelől az egyén oldaláról sem jelenthető ki teljes biztonsággal, hogy a mások által „látott” karrier a számára elégedettséget is jelent.

„Az objektív karrier az egyén pályafutása során mások által látható jellemzőkkel írható le (pl. fizetésemelés, előléptetés, vezetői munkakör), míg a szubjektív pályafutás azt az állapotot írja le, ahogyan az egyének értelmezik saját pályafutásukat és megítélik annak tartalmát, értelmet adnak saját életüknek” (Borbély-Pecze-Juhász-Gyöngyösi, 2013).
Pályaeshetőség

A modern világ komplexitására adott válaszul a pályatanácsadás oldaláról a korábbi pályaválasztási iskolák, pályatervezés, mint lehetőség elvetése és az eshetőségekre (happenstance) való reagálási képesség fejlesztése kerül a középpontba (Krumboltz, 2009). Régen nem jelenik már meg a pályatanácsadás irodalmában a pályaválasztási döntés, mint megváltoztathatatlan és felülírhatatlan lépés képe. A pályaválasztási döntés előkészítésének és meghozatalának egyszeri előkészítése és támogatása helyett az egyén képessé tétele (empowerment, copying) került a középpontba.

A hazai doktori védések között kiemelkedő kutatás a felsőoktatási hallgatók életvezetési kompetenciáinak kialakulását, formálását méri fel (Kiss, 2009). Nem annyira a szakválasztási (vö. pályaválasztási) döntés sokszor nem is létező motívumait, mint a tanácskérők én-hatékonyságát (self-efficacy) mutatja be a szerző. A szervezet és a vezető hatékonysága szempontjából vizsgálja ugyanezt a kérdést egy másik hazai doktori munka (Répáczki, 2014). Mindkét munka központi gondolata az én-hatékonyság (resilience) kialakulásának támogatása és a tervezhetetlenre való felkészítés, intelligens és rugalmas reagálás elősegítése.

A nemzetközi szakirodalomban Krumboltz nevével jellemzett eshetőségi teória már kifejezetten a pályaválasztás, pályatervezés ellenében fogalmazza meg téziseit. Fontos megérteni, hogy nem az egyéni tervezés, tanulás, felkészülés ellen szól Krumboltz, hanem az előre elhatározott tervek megvalósíthatóságát teszi kérdésessé. Egyik legismertebb cikkében (Krumboltz, 2009) téziseit négy pontban foglalja össze:

A pályaeshetőségre történő felkészítés ugyanakkor nem jelenti a tervszerű felkészítő munka mellőzését, csak a Magyarországon megszokott pályaválasztási döntéstámogatás helyére az életpálya-építési készségek tanítása (career education) lép. Európai definíciója szerint ez a tevékenység az alábbiakat takarja; „Minden olyan program és tanulási tevékenység, amely segíti az embereket a saját életpályájuk és életútjuk alakításához szükséges készségek elsajátításában, mint például a pályaválasztási információkhoz és tanácsadáshoz való hozzáférés, és azok eredményes használata.” (ELGPN, 2013). E tevékenység eredménye alapvetően egyéni szinten mérhető az életpálya-építési kompetencia (career managment skills: CMS) kialakulásában és fejlődésében Azaz, „Olyan kompetenciák, amelyek lehetővé teszik egy egyén (vagy csoport) számára, hogy strukturált módon gyűjtsön, elemezzen, szintetizáljon és rendszerezzen önmagával, oktatással és foglalkoztatással kapcsolatos információkat, valamint döntések meghozatalához és kivitelezéséhez, illetve átmeneti állapotok kezeléséhez szükséges készségek összessége.” (ELGPN, 2013).

Pályalélektani szempontból az életpálya-építési kompetenciák kialakulása szervesen összefügg a pályaépítési kompetenciával (career competency) és a pályamódosítás, korrekció képességével (career adjustment) (Schreuder-Coetzee, 2007). Az egyéni életpálya vezetése, építése a pályatanácsadás aktuális kutatási eredményei alapján összefügg az én-hatékonyság (self-efficacy) és pályaérettség (vocational maturity) kialakulásával és minőségével, valamint a pálya/karrier reziliance (career resilience) meglétével. Ez utóbbit magyarul talán érdemes mozgékonyság és lendületesség névvel egyszerre illetni, hiszen ez a szó eredeti értelme. Lényegében ez a fogalom a humán adaptáció minőségét értékeli fel egy dinamikusan és kiszámíthatatlan módon változó világban és munkaerőpiacon. A reziliencia továbbá mérhetővé teszi az egyén regenerálódási képességét is. Amennyiben elfogadjuk, hogy a pálya nem tervezhető és a döntések eredménye előre kiszámíthatatlan ebből az is következik, hogy az egyén olyan döntéseket is meghoz, amelyek számára nem kívánatos eredményekhez vezetnek (pl. iskolai bukás, munkahely elveszítése, egy nem vágyott előléptetés stb.).

Ezekből a helyzetekből az egyénnek annál nagyobb esélye van kikeverednie minél magasabb minőségű a pálya-regenerálódási képessége. Szilágyi (2000) és később Kenderfi (2011) Super munkásságára támaszkodva öt pontban foglalja össze magyar nyelven a pályaérettség jellemzőit. Ezek a:

Az itt bemutatott megközelítésből az következik, hogy a pályaépítés folyamatában főszerepet játszik az egyén felkészítése az elkerülhetetlen bizonytalanságok kezelésére és arra, hogy ezekből a helyzetekből felfedezés, tanulás révén kerülhessen ki. A humanisztikus pszichológia és a non-direktív tanácsadási egyéni és csoportvezetési technikáktól (Rogers, 1999) nem függetlenül, de a 21. századi technológiai környezetre vetítve egyre többször jelenik meg az irodalomban a kollaboratív, azaz együttműködő szörfölés (collaborative browsing, co-browsing) fogalma. Ez az eredetileg az üzleti életben elterjedt fogalom a B2B, azaz két üzleti partner közötti tranzakció létrejöttét támogatta. Manapság széles körben használjuk, amikor közös tartalomkeresést és értelmezést jelölünk vele az interneten.

A pályatanácsadás területén internethasználattal és annak alkalmazásával foglakozó kutatók egyre többet alkalmazzák e fogalom mintájára a co-careering elnevezést (Kettunen – Sampson – Vuorinen, 2015). Ez a megközelítés lényegében rokona a kollaboratív tanulásnak. „A kollaboratív tanulás fogalmát tömören egy adott probléma megoldására irányuló kollaboratív tudásépítő folyamatként értelmezhetjük, amelynek során a résztvevők a probléma megoldásával összefüggő elméleteiket megosztják egymással és egyeztetik azokat. A kollaboráció tehát egy olyan „szervezett, szinkron tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul” (Dorner 2007 idézi Roschelle-Teasley-t 1995).

A pálya-, karrier tanácsadó feladatává tehát az válik, hogy az egyén pályafutását igény szerint esetlegesen támogassa elősegítve azt, hogy az egyén saját helyzetét megértése, értelmezze és újraértelmezze, majd alternatívákat felállítva mérlegeljen és döntést hozzon, olyan döntést, amelyet megvalósíthatónak tart. Az újdonság az, hogy ezt az információgyűjtési-mérlegelési és döntési-megvalósítási folyamatot az egyén a modern világban életútja során számos alkalommal elvégezheti anélkül, hogy élete végéig, vagy aktív pályafutásának végéig megmásíthatatlan döntéseket hozna.

Természetesen ezzel együttesen az is igaz, hogy egyes döntések megváltoztatása viszonylag kis energiát vesz igénybe (pl. fakultációválasztás módosítása, munkaidő-beosztás megcserélése), amíg más döntések (megszerzett szakmai végzettség módosítása, néhány évtizedes szakmai tapasztalat után pályaváltás) megvalósítása hatalmas egyéni energiákat igényel. A hétköznapi vélekedésünkkel szemben azonban nem lehet mechanikusan különválasztani kis és nagy fajsúlyú döntéseket, pontosan azért nem mert évtizedekre előre a legtöbb döntésünk kimenete nem megbecsülhető. Azaz egyfajta eshetőséggel, véletlenszerűséggel minden életpálya szembekerül a pályaválasztás tervezhetőségének mítoszával érdemes lenne egyszer és mindenkorra leszámolni és helyette az életpályán szükségszerűen bekövetkező eshetőségekkel való megküzdésre felkészülni, felkészíteni.