Ezen alapfogalom alapján az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) szerint „a fogyatékosság a károsodásokat, a tevékenység akadályozottságát és a részvétel korlátozottságát felölelő gyűjtőfogalom. Egy kóros egészségi állapotú egyén, valamint kontextuális (környezeti és személyes) tényezői közötti kölcsönhatás negatív oldalát jelöli meg.”
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization, ILO) szerint a „megváltozott munkaképességű, fogyatékos személy az, akinek állásszerzési, állásban maradási és előmeneteli kilátásai lényegesen romlottak, testi vagy értelmi képességeinek hivatalosan megállapított megváltozása miatt.”
Ugyanakkor a nemzetek a definíció lebontása során, elsősorban szakpolitikai megközelítésben, különösen az eszközrendszerek tekintetében számos eltérő, döntően a jogosultsághoz köthető fogalmat, illetve tartalmat alkalmaznak. Így például Németországban és Ausztriában a támogatottsági limit alsó határa a fogyatékossággal élő személy 50%-os egészségkárosodása vagy megváltozott munkaképessége, míg Szlovákiában ez a határ 40%-os.
A fogalmi tisztázás mellett fontossá vált az is, hogy az uniós országok mindennapi gyakorlatában elfogadottá vált az FNO (Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása) alkalmazása. Az FNO szerint a munka vállalásának, megtartásának és az abban való előrehaladásnak az esélyeit számtalan tényező befolyásolhatja. Ilyen tényezők lehetnek azok az adott testi funkciók (mentális, érzékelési, hang és beszéd stb.) és struktúrák, amelyek egyes munkakörök betöltését kizárják, korlátozzák, míg más munkakörök betöltését azonban nem befolyásolhatják. Lényeges elemek a kognitív kompetenciák, amelyek a munkavállaláshoz szükséges ismereteket, képességeket tartalmazzák és meghatározóak a környezeti tényezők, mint például az akadálymentesség a munkahelyi befogadás stb.[1]
Mindemellett számos kérdés befolyásolja a fogyatékkal élő személyek kapacitását a foglalkoztatáshoz és a foglalkoztatásban való előrehaladáshoz. Az oktatási akadályok, az ésszerű elhelyezkedés hiánya, az infrastruktúrákhoz és az információhoz való hozzáférés hiánya, a jogképességgel kapcsolatos korlátozások és a társadalomban lévő attitűdkorlátozások olyan területek, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a fogyatékkal élők foglalkoztatására. Ráadásul, sok fogyatékkal élő embert inaktívnak nyilvánítanak, a legtöbbjüket nem regisztrálják álláskeresőként, ezáltal a fogyatékosság gyakran munkaképtelenségnek tekinthető.
Stratégiák és politikák
A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény meghatározza e célcsoport munkavállaláshoz való jogát, amely magában foglalja
- a számukra nyitott, befogadó és hozzáférhető munkaerő-piacon
- ízabadon választott és elfogadott munka révén nyerhető megélhetés lehetőségének jogát,
- a munkához való jog érvényesülését és érvényesítését.
Az Egyezmény többek között kiemeli, hogy a tagállamoknak a fogyatékossággal élő személyek számára biztosítania kell az
- általános szakmai és pályaválasztási tanácsadói programokhoz,
- a közvetítői szolgáltatásokhoz, valamint
- a szakképzéshez és továbbképzésekhez való hozzáférést.
Az Európai Unió a hátrányos helyzetű csoportok, a fogyatékossággal élők és a megváltozott munkaképességű személyek érdekében végzett politikája részeként, mainstreaminget előirányzó közelítést végzett.[3]
Ennek következményeként az unió irányelvei arra irányulnak, hogy szélesebb körű politikákat dolgozzanak ki a hátrányos csoportokra, de nem határoznak meg részletes javaslatokat e csoportok speciális igényeire bontva. A tagországok feladata, hogy úgy építsék fel a saját nemzeti politikájukat az EU irányelvei figyelembevételével, hogy ezek a politikák és az azokat követő intézkedések teljes mértékben hozzáférhetőek legyenek a hátrányos helyzetű emberek számára.[4]
A politikákon belüli mainstreaming elve alkalmazására vonatkozó igény jogi háttere az EU diszkriminációk elleni direktíváiban került lefektetésre, amikor is megtiltották a vallási, meggyőződésbeli, fogyatékossági, életkori és nemek szerinti megkülönböztetést az élet minden területén, ezen belül a hivatásban és foglalkoztatásban is.
A közelítésmód alkalmazásával hangsúlyossá vált a hátránykezelés főáramba helyezésének igénye. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a foglalkoztatás elősegítése érdekében működtetett általános munkaerő-piaci programokat kell alkalmazni a hátrányos csoportok, fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek esetében is. Egyre szűkíteni, illetve specializálni kell azoknak a speciális támogatásoknak, eszközöknek a körét, amelyek a szegregált foglalkoztatást szolgálják. Azaz az integrációt nem csak a foglalkoztatás megvalósulásában, hanem az ezt megelőző rehabilitációs folyamatban is fontosnak tartják.
A főáramba helyezés (intenzív tanácsadás; képzés, átképzés; foglalkoztatási és vállalkozási ösztönzők; közvetlen munkahelyteremtés) prioritása megköveteli a munkaerő-piaci programok ráfordításainak emelését, illetve hatékonyságuk növelését is. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az aktív integrációra irányuló koncepció sikeres alkalmazása a különféle elemek és tényezők (szakpolitikák, munkáltatók, civil szféra stb.) közötti együttműködésen múlik. A megfelelő jövedelemtámogatást munkaerő-piaci lehetőségekkel és jó minőségű szolgáltatásokhoz való könnyebb hozzáféréssel kell kombinálni. Mindemellett a társadalmi integráció és a munkaerő-piaci részvétel nem válik el egymástól.[5]
A 2010–2020 közötti időszakra vonatkozó Európai Fogyatékosságügyi Stratégia átfogó célkitűzése az, hogy erősítse a fogyatékossággal élők pozícióját annak érdekében, hogy teljes mértékben élhessenek jogaikkal, és teljes körűen részt vehessenek a társadalomban és az európai gazdaságban, különösen az egységes piac keretében. A Bizottság nyolc cselekvési területet jelölt ki:
- akadálymentesítés,
- részvétel,
- egyenlőség,
- foglalkoztatás,
- oktatás és képzés,
- szociális védelem,
- egészség,
- külső fellépés.
A stratégia fontos meghatározása a minőségi munkahelyek létrehozása, fejlesztése, mivel azok biztosítják a gazdasági függetlenséget, ösztönzik a személyes teljesítményeket, és a legmegfelelőbb védelmet nyújtják a szegénység ellen. A stratégia uniós támogatást nyújt a nemzeti intézkedéseknek, és a következő területeken kiegészíti őket:
- a fogyatékos személyek munkaerő-piaci helyzetének elemzése,
- fellépés olyan ellátási gyakorlatok és csapdák ellen, amelyek eltérítik a fogyatékos személyeket a munkaerő-piaci belépéstől,
- az Európai Szociális Alap (ESZA) igénybe vételével a fogyatékos személyek munkaerő-piaci integrációjának elősegítése,
- aktív munkaerő-piaci politikák kidolgozása,
- a munkahelyek jobb akadálymentesítése,
- a munkaközvetítés, a támogatási struktúrák és a munkahelyi képzés számára szolgáltatások kidolgozása.
Helyzetkép
Az EUROSTAT adatai szerint Európában mintegy 80 millió fogyatékos személy él, és figyelemmel a demográfiai változásokra ez várhatóan 2020-ra eléri a 120 millió főt. A fogyatékos személyek esetében a szegénységi ráta 70 %-kal magasabb az átlagnál, ami részben a foglalkoztatáshoz való korlátozott hozzáférésnek tulajdonítható.[7]
Az Európai Fogyatékosügyi Szakértők Akadémiai Hálózata (The Academic Network of European Disability Experts /ANED) felmérése alapján a fogyatékkal élő nők aránya a teljes népességben magasabb (29,5%), mint a férfiaké (24,5%).[8] 2013-ban európai szinten a 16 éves és idősebb személyek mintegy 26,9%-a aktivitásában korlátozott volt, és a fogyatékkal élők foglalkoztatottsága (48,5%) 23 százalékponttal alacsonyabb arányt mutatott, mint a nem fogyatékkal élőké (71,4%). Nemek közötti megoszlásukat tekintve a nők foglalkoztatási rátája 45%-ot, a férfiak foglalkoztatási mutatója pedig 52%-ot tett ki. A súlyosan fogyatékos emberek foglalkoztatottsági aránya 29%-os, a fogyatékossággal élők esetében 56%-os, a nem fogyatékosoké pedig 71%-os volt.
A megváltozott munkaképességű emberek gazdasági aktivitási mutatói nagyon kedvezőtlenek, a munkaerőpiacon erősen alulreprezentáltak. A gazdasági aktivitási mutató (15-64 éves korcsoport) 58,9%-os arányával szemben a nem megváltozott munkaképességű személyekével, amely 81,0%-os (a teljes arány 76,8%) az adott időszakban. Az aktivitási ráta különösen alacsony Máltán, Írországban és Romániában és viszonylag magas Finnországban, Németországban és Svédországban. A fogyatékkal élők személyek uniós munkanélküliségi rátája 19,0%-os, szemben a nem fogyatékkal élők 11,8%-ával. A fogyatékkal élő emberek munkanélküliségi mutatója viszonylag alacsony Romániában (5,6%), Hollandiában (10,3%), és az Egyesült Királyságban (12,5%). Az átlagnál magasabb volt Spanyolországban (36,1%), Horvátországban (37,1%) és Görögországban (39,2%).[9]
Az EU által használt és a ANED jelentéseiben részletesen elemzett mutatókat az 1. sz. táblázat foglalja össze.
1. sz. táblázat: Az EU által használt
főbb indikátorok táblázata
Forrás:
Grammenos (2015) 11. o. alapján a szerzők kiemelése
Eszközök és szolgáltatások
Az uniós tagállamok ösztönző rendszerei a már korábban említett főáramba helyezést preferálják, mindegyik országban megtalálható a bérszubvenció, a képzési támogatás, a védett foglalkoztatás és a támogatott foglalkoztatás. A foglalkoztatási támogatások meghatározó részét – a legtöbb országban – a nyílt munkaerőpiacon működő gazdálkodó szervezetek kapják, jóval kisebb arányban részesednek ebből a védett szervezetek.
Az aktív integráció elvének sikeres alkalmazása a különféle elemek közötti együttműködésen múlik. A megfelelő jövedelemtámogatást munkaerő-piaci lehetőségekkel és jó minőségű szolgáltatásokhoz való könnyebb hozzáféréssel kell kombinálni. A fenntartható munkaerő-piaci integrációhoz a fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereknek először megfelelő forrásokat, személyre szóló foglalkoztatási és szociális szolgáltatásokat kell biztosítani. Ha sikerül elhelyezkedniük, elő kell segíteni a munkahely megőrzését annak érdekében, hogy a munkavállaló ne kényszerüljön állása feladására nem megfelelő munkavállalói készségei miatt vagy azért, mert nem tudja sikerrel venni a személyes és társadalmi akadályokat.
A szolgáltatások szervezeti hátterének változatossága
A támogatási eszközök fedezetét szolgáló alapokkal döntően az állami foglalkoztatási szolgálatok rendelkeznek és a vonatkozó törvényi előírásoknak vagy kapacitásuknak és kapcsolatrendszerüknek megfelelően biztosítanak különböző szolgáltatásokat. Vannak olyan uniós országok, ahol a szolgáltatásokat kiszervezték, ezek egy részét privatizálták például Hollandiában, Nagy-Britanniában, Ausztriában és Németországban. Ilyen privatizált intézmény Angliában a New Deal for the Disabled, amely azon megváltozott munkaképességű munkanélkülieket segíti a munkába történő visszatéréshez, akik hátrányos helyzetükből adódó támogatásban részesülnek.
A munkaerő-piaci szolgáltatások megvásárlásához tapasztalattal és hatékony módszertannal rendelkező magánszolgáltatókra, fejlett piacra és piaci szereplőkre van szükség. Németországban számos képző intézmény alakult képzési szolgáltatások nyújtására. Ezek elsősorban az érdekvédő társaságokhoz kapcsolódó nonprofit szervezetek voltak. Ezeken kívül alternatív szociális szolgáltatást nyújtó intézmények is megjelentek.
Az állami finanszírozás döntően kétféle elv alapján történik:
- a költség (input) alapú finanszírozás a szolgáltatók költségeit téríti meg, általában átalány elszámolás (fejkvóta, normatíva) alapján,
- míg az eredmény (output) alapú finanszírozást a teljesítmény alapján fizetik.[10]
A munkáltatók ugyanakkor abban is érdekeltek, hogy az állami foglalkoztatási szervezetektől vagy az általuk finanszírozott civil (alternatív) közreműködőktől megfelelő szolgáltatást kapjanak. Az Egyesült Királyságban nonprofit szervezetként működik a Business Disability Forum, amely segíti a fogyatékosügyi szakpolitikát, információkat biztosít a munkáltatók számára a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával kapcsolatos előnyökről és nem utolsó sorban segíti a fogyatékossággal élők vállalkozóvá válását.[12] Utóbbi azért is fontos, mert a megváltozott munkaképességű emberek vállalkozói hajlandósága elsősorban ismeretek hiányában nem jelentős. A nők, az etnikai kisebbségek, a fiatalabb és idősebb fogyatékkal élők és a gazdaságilag depressziós területeken élők nehezebben viszonyulhatnak a vállalkozások megkezdéséhez és sikeres működéséhez. Ez azt sugallja, hogy a fogyatékossággal kapcsolatos politikai intézkedéseket ki kell egészíteni az egyéb társadalmi-gazdasági helyzethez kapcsolódó hátrányok kezelése érdekében.[13]
Kvótarendszerek és új foglalkoztatási lehetőségek
A tartósan munkanélküli fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű személyek esetében a munkaerőpiacon kívül töltött hosszú időszak alatt meglazulnak a munka világához fűződő kapcsolatok, megkopik a munkavégző képesség. E csoportok visszasegítése a munkaerőpiacra hosszabb folyamat, amely többirányú támogatást kínáló programokat tesz szükségessé. Európa szinte összes országában e programok kombinált intézkedésként, komplex módon tartalmazzák a foglalkozási rehabilitáció, a szubvencionált foglalkoztatás, a támogatott foglalkoztatás, valamint az intenzív tanácsadás elemeit is. Ezekkel többnyire integrált megközelítést valósítanak meg, és olyan testreszabott megoldásokat alkalmaznak, amelyben szükségletvezérelt támogatásokat biztosítanak foglalkoztatásba kerülésük (vagy bennmaradásuk) érdekében.[14]
A munkáltatók érdekeltségi rendszerének jellemző eszköze a kötelező foglalkoztatási kvóták előírása. A kvótarendszer úgy kívánja bővíteni a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatását, hogy kötelezi a munkaadókat bizonyos számú fogyatékos munkavállaló alkalmazására. Ausztriában például azok a munkáltatók, akik legalább 25 munkavállalót foglalkoztatnak, egy kedvezményezett fogyatékos személyt kötelesek foglalkoztatni. Olaszországban azok a munkáltatók, akik legalább 15 főt – és legfeljebb 35 főt foglalkoztatnak egységesen minimálisan 1 fő fogyatékos munkavállalót is foglalkoztatni kötelesek, azok a munkáltatók pedig, akiknek a munkavállalói létszáma meghaladja a 35 főt, de nem éri el az 51 főt, azok 2 fő fogyatékkal élő munkavállalót kötelesek foglalkoztatni. Ha ezt a kötelezettséget a munkaadó nem teljesíti, kompenzációs adót kell fizetnie, s ez szolgál forrásul bizonyos rehabilitációs tevékenységek finanszírozására.[15]
A változó gazdasági és foglalkoztatási környezet és az a foglalkoztatottság növelése iránti igény miatt számos tagállamban erőfeszítésekre került sor egyéb új foglalkoztatási formák lehetőségeinek feltárása érdekében. Ezek közé tartozik az ún. „harmadik szektor”, a szociális gazdaság foglalkoztatási potenciálja, nevezetesen a szolgáltatási ágazaton belül a társadalmilag hasznos tevékenységek körében történő (főleg helyi) munkaalkalom teremtés, különösen Németországban és Franciaországban.
Prevenció és fiatalok
Európában az utóbbi időben felerősödtek azok a támogatási tartalmak, amelyek a megelőzést, a prevenciót, illetve az életút kezdetének támogatását szolgálják. A fiatal fogyatékosok esélyegyenlőségének biztosítása érdekében 2010-től Svájcban, Dániában, Svédországban, Ausztriában, az Egyesült Királyságban és Hollandiában jelentős reformokat hajtottak végre, elsősorban a tekintetben, hogy a fiatal fogyatékosok szakmai rehabilitációja (képzés, foglalkozási ismeretek, pályaorientáció) lehetőség szerint már az orvosi rehabilitáció alatt megkezdődjön.
A reform keretében személyi szükségleteknek megfelelő multidiszciplináris (orvoslás, oktatás, szociológia) csomagokat dolgoztak ki és használnak fel. Dániában a fiatal fogyatékosok foglalkoztatásának elősegítése érdekében előtérbe helyzeték a rugalmas foglalkoztatást, míg Ausztriában és az Egyesült Királyságban megerősödött a tanintézetekben az állami foglalkoztatási szolgálatokkal közösen végzett életvezetési és pályaválasztási tanácsadás.[16] Hollandiában a foglalkoztatási törvény külön rendelkezik a fogyatékossággal élő fiatalok társadalmi esélyegyenlőségük biztosításáról, támogatásáról, az ellátási rendszerekről, juttatásokról, és a szolgáltatásokról (Wet arbeidsongeschiktheidsvoorziening jonggehandicapten / Wajong).
A Wajong reformja során kialakított foglalkoztatást elősegítő program szerint minden fogyatékossággal élő fiatal megfelelő támogatást kell, hogy kapjon későbbi munkavállalásához. Az alapgondolat az, hogy az iskola nem más, mint munkaerő-piaci transzfer. Értékelésére 18 éves korában kerül sor eldöntve a további támogatásokat (foglalkoztatást elősegítő eszközök) és szolgáltatásokat (coaching stb.).[17]
Egyéni stratégiák és ösztönzők
Az egyéni szükségleteken alapuló tervezés a modern rehabilitációban az 1990-as évektől kezdve végbement szemléletváltás során elfogadott alapelv. Eszerint a szolgáltatások során nem a hátrányos helyzetű ember képességeit és adottságait kell figyelembe venni, hanem egyéni szükségleteit. A modern európai szociális, egészségügyi vagy területfejlesztési stratégiai tervezésben ez az egyik legmarkánsabban jelen lévő alapelv.
Szemléletében meghatározó az empowerment, amely komplex, sokdimenziós tevékenységet jelölő fogalom. Annak a folyamatnak a megjelölésére szolgál, amelynek során a megváltozott munkaképességű személy hatni képes önmagára, hatalommal, önálló probléma megoldási képességgel rendelkezik, vagyis képessé válik arra, hogy saját életét irányítani tudja, és céljait képes legyen elérni.
A másik lényeges megközelítés a holisztikus szemlélet, amely szerint a megváltozott munkaképességű ember egész személyével (személyiségével) kell foglalkozni, beleértve az egészségi és szellemi állapotát, képességeit, készségeit. Fel kell tárni a problémák okait, és az okokat kell kezelni, megszüntetni. A holisztikus szemlélet fontos eleme a megelőzés. E nézetek mellett az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó kezdeményezéseknek szisztematikusan fókuszba kell állítania a fogyatékossággal élő emberek igényeit. A szakpolitikáknak (oktatás, foglalkoztatás) proaktívan folyamatosan figyelniük kell a potenciálisan érintett fogyatékossággal élő emberekre, a lehető legszélesebb körben fel kell hívni a figyelmet a tevékenységükre.
Az átalakuló munkaerőpiacon a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű személyek esetében is újból előtérbe került a flexicurity kérdése.[18] A flexicurity e két alapvető igényt próbálja egyesíteni: a rugalmas munkaerőpiac és a megfelelő biztonság kombinációját szorgalmazza. A rugalmasság és biztonság nem csak a munkaerőpiacra, hanem a foglalkoztatási és fogyatékosügyi szakpolitikára, az ellátórendszerekre, a munkaügyi szervezetekre is vonatkozik.
Támogatott foglalkoztatás
A személyre vonatkozó támogatások mindenekelőtt a munkahely megtartását, ezt követően a nyílt foglalkoztatás megvalósítását célozzák, csak ezek sikertelensége esetén szolgálják a védett foglalkoztatást. Európában az integrációt elősegítő ösztönző rendszeren belül az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a széleskörű koordinációt igénylő támogatott foglalkoztatás (TF).[19]
A TF közel harminc országban működik, eltérő tartalommal (definíciók, szabványok, módszertan), gyakorlattal, létszámmal és finanszírozással. A támogatott foglalkoztatás szolgáltatás rendszerét az Amerikai Egyesült Államokban dolgozták ki az 1970-es évek végén. Az első TF módszert alkalmazó kísérleti projektek során tanulásban akadályozott és intellektuális, értelmi fogyatékossággal élő embereknek kínáltak szolgáltatást. A későbbiekben a módszert kiterjesztették sok, más fogyatékossággal és betegséggel élő ember támogatására.
A támogatott foglalkoztatás módszere azért alakult ki, hogy speciális támogatással segítse a fogyatékossággal élő munkavállalókat alapvető emberi jogaik gyakorlásában és abban, hogy megerősödjön önbecsülésük, hasznosság-tudatuk. A módszer fontos a munkáltatónak, mert értékes, megbízható, lojális munkavállalóhoz jut, sőt társadalmi felelősségvállalása révén jó hírnevét is gyarapítja.
A módszer több elemből áll és egyértelműen a fogyatékos személy munkaerő-piaci esélyeit szolgálja, közvetlen elhelyezés biztosításával. Általánosságban alapja a munkavállalói profil (intelligencia, munkaképesség, szociális alapkészségek, egészségi állapot, szociális körülmények, érdeklődés, célok stb.) és a munkáltatói profil (munkakörnyezet, munkakör elemzése, munkahelyi légkör) egyeztetése, az illeszkedés vizsgálata a munkába helyezés érdekében. A TF lényeges része a betanítás, a beilleszkedés elősegítése és az utánkövetés.[20]
Svédországban az ottani támogatott foglalkoztatásban, a SIUS (Särskilt introduktions- och uppföljningsstöd) programokban 2014-ben 9908 fő vett részt, 43%-uk harminc év alatti volt.[21] 2010-ben Ausztriában 10850 fő, a Cseh Köztársaságban 19 szolgáltató ügyfeleként 900 fő vett rész az ottani TF-ben. Ugyanebben az időszakban, Norvégiában a 2500 fő, Spanyolországban 14159 fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű kapcsolódott ilyen típusú rendszerhez. Ausztriában, Svédországban és Norvégiában a finanszírozás és a szervezés központi, míg a Cseh Köztársaságban és Spanyolországban a TF jelentős uniós (ESZA) támogatásból működik.[22]
Profiling
Az egyéni stratégiák kialakításának alapját a jól felépített szolgáltatások jelentik. A munkanélküliek, ezen belül a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztathatóságának felmérésére Európában általánosan elterjedt gyakorlat a kompetencia és profiling alapú megközelítés.[23] A profiling, mint ügyfél-kategorizálási rendszer, magában foglalja – a munkavállalás szempontjából releváns – individuális és szakmai képességek, kompetenciák felmérését (vizsgálatát), és az eredmények szembesítését az adott térség munkaerő-piacának követelményeivel. A profiling a korai beazonosítás módszere, arra szolgál, hogy statisztikai eszközökkel, majd a tanácsadói beszélgetés során az ügyféllel kapcsolatosan szerzett szubjektív szempontokat értékelve kimutassák, hogy az adott személy nagy valószínűséggel tartós álláskeresővé válik-e vagy sem. Tulajdonképpen egy kockázatelemezés, amelynél a kockázati faktor azt mutatja meg, hogy az álláskeresőknél, illetve azok egy csoportjánál mekkora a kockázata a tartós álláskeresővé válásnak.
Az egyik ilyen profiling eljárás a MELBA (Merkmalprofile zur Eingliederung Leistungsgewandelter und Behinderter in Arbeit), amelyet használnak a Benelux államokban, Ausztriában és Svájcban, Svédországban, Finnországban, Litvániában, Szlovákiában, Szlovéniában és Olaszországban is. A szoftveralapú eljárás lényeges eleme a közvetlen tanácsadói, szakértő részvétel. A MELBA kognitív funkciókat, pszichomotorikus jellemzőket, kommunikációs készségeket, közösségi kompetenciákat, munkavégző készségeket mér. Meghatározza a jellemző profilokat és összeveti a foglalkozásokkal, illetve a lehetőségekkel. Ugyanakkor modellezni tudja egy esetleges ismeretfejlesztés (képzés) hatásait is.[24]
Utóbbi tekintetében például Ausztriában a foglalkozási rehabilitáció intézményrendszerén belül, az állammal kötött szerződés alapján az egészségkárosodással vagy funkciózavarokkal küzdő, illetve pszichiátriai diagnózissal, pszichikai korlátokkal, halmozott fogyatékossággal rendelkezők célcsoportja esetében a Szakképzési és Rehabilitációs Központ (Berufliche Bildungs- und Rehabilitationszentrum, BBRZ) végzi a rehabilitációs munkát.[25] A fejlesztés team munkában történik (orvos, foglalkoztatási szakértő, szociális szakértő, pszichológus, andragógus stb.). A foglalkoztathatóság megállapítása a foglalkozásegészségi diagnózisból, az orvosi konzultációból, a pszichikai és intellektuális teljesítmény diagnosztikából, a szociális kompetenciák megítéléséből, és a munkahelyi szimulációs rendszerek alkalmazásából áll. Az egyéni rehabilitációs terv elkészítése, vagyis a szakmai követelmények egyéni érdeklődéssel és kompetenciákkal történő egyeztetése az egészségi korlátozottság elemzésével történik, figyelemmel az esetleges és megoldandó szociális problémákra, a környezetre. Külön rehabilitációs tréningrendszert alakítottak a pszichésen akadályozott személyek részére és tanulásra való felkészítést az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők számára.[26]
Megjegyzendő, hogy a pszichés zavarok: szorongások, pánik, fóbiák, kényszeres betegségek, hangulati zavarok, nagyfokú érzelmi fel- és lehangoltság, kedélybetegségek, személyiségzavarok (narcisztikus, hisztériás, antiszociális), és a stressz-hatások a 21. században szinte általánossá váltak, ezzel együtt megnőtt a pszichoszociális fogyatékossággal élők száma.[27] A pszichikai akadályozottságból adódó tünetek és súlyosabb esetben a pszichoszociális fogyatékossággal élő személyek ellentmondásos megítélése és a támogatási rendszerek logikájában meglévő problémák gyakran vezetnek a munkaerőpiacról való kiszoruláshoz annak ellenére, hogy a mentális/pszichiátriai betegségekben szenvedők nagy része meglévő képességeik alapján vagy azok fejlesztésével alkalmasak lehetnek, illetve alkalmassá tehetők a munkavégzésre.[28]
Németországban a foglalkoztathatóság elősegítésének alapja a négyfázisú integrációs modell, amelynek első szakaszában megtörténik a profiling (kompetenciák, egészség, szociális helyzet, önismeret és egyéni tervek, pszichés állapot, aktivitás, stabilitás, kommunikáció, közösségi kapcsolatok, munkaerő-piaci környezet stb.). Második fázis a célállapot, az alternatívák számbavétele, elemzése, célkitűzés (elsődleges cél az integráció). Harmadik fázisban történik a szükséges eszközök hozzárendelése, a megvalósítás stabilizálása. Negyedik fázis a megállapodás megkötése, a lehetséges integráció biztosítása.[29]
Németországban, hasonlóan Ausztriához, a foglalkozási rehabilitáció intézményrendszerén belül a szakmai (képzési) rehabilitációt nem állami szervezetek végzik. Ilyen szervezet a BFW (Die Deutschen Berufsförderungswerke), amely tevékenységének finanszírozását a német állam, a szövetségi munkaügyi központok és a helyi források biztosítják. Fő tevékenységei:
- a diagnózis felállítása az FNO és a profiling módszereivel;
- a hagyományos szakképzésen túlmutató képesítési rendszer biztosítása;
- rehabilitációs és integrációs menedzsment létrehozása;
- egyéni integrációs folyamatok szervezése;
- a szak-és személyiségfejlesztés egyenrangúságának biztosítása;
- egyéni és egységes kompetenciafejlesztés; a kapcsolható és felhasználható diszciplínák körének bővítése, alkalmazása.[30]
Összegzés
A megváltozott munkaképességűek és fogyatékkal élők munkavégző képessége, így lehetőségeik is igen eltérőek. Az életkor, lakóhely, egészségi állapot, családi helyzet, iskolai végzettség tekintetében meglévő jelentős különbségek mellett fontos különbség az is, hogy egyes károsodásoknak látható jelei vannak, míg másoknak nincsenek. Általában a megváltozott munkaképességűek és fogyatékkal élők a munkaerő-piacon hátrányban vannak koruk és képzettségük tekintetében, sokszor számukra nem megfelelő munkahelyen dolgoznak. Mindezt súlyosbítja a képzés és szakmai felkészültség hiánya.
Európában az elmúlt 30 évben kialakult és tanulmányunkban bemutatott gyakorlatok, módszerek megpróbálnak a teljes emberre koncentrálni, azonban a társadalmi, gazdasági változások, nem egy esetben válságok háttérbe szorítottak hátránykezelési intézkedéseket. Az utóbbi időben átalakultak a munkaerőpiacok, a munkaerő szempontjából megerősödött a keresletorientáció, melynek okai között megtalálható a globalizáció, a mobilitás, a tudás értékelése. Ugyanakkor érezhetővé vált a szegmentáció, a strukturális különbségekből fakadó leszakadás. A modern munkaerőpiacon a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci esélyegyenlősége akkor tud javulni, ha következetesen érvényesülnek az egész életen át tartó tanulás elveihez kapcsolódó, meghatározó, nemzeti szakpolitikai támogatások.